„Nem ilyen szépen tanítanak, mint amit itt beszélgetünk, hanem torkaszakadtából ordít. Meg ismétlünk, három éve ugyanazt ismételjük. Már arra is ötöst adnak, hogy egyszeregy” (tanuló).
„Ma bementek a gyerekek reggel az iskolába, tanár ott áll az ajtóban, és minden gyereknek megnézi a kezét, hogy milyen a körme, ilyesmi. Milyen ruhába mennek, milyen gatya van rajtuk, szó szerint. Megalázó.” (szülő)
Nem nagy ügy, mondhatjuk. Csak a szokásos iskolai történesek: a kiabálás, a veszekedés, a büntetés, a megalázás gyakori tapasztalat a roma gyerekek és fiatalok körében. Az iskolában nem szeretik őket, és ők sem nagyon kedvelik az iskolát. Nem véletlen, hogy kétharmaduk korán, legfeljebb nyolc osztályos végzettséggel kiesik a rendszerből, és az esélytelenek „nyugalmával” indul a nagybetűs életnek. Közben sosem hallottak azokról az értékekről, jogokról és lehetőségekről, amelyek – legyenek bár szegények, ráadásul telepen és kisfalvakban élő romák – rájuk is vonatkoznak, őket is megilletnek, csak úgy, mint bárki mást.
Mit jelentenek a gyerekjogok? Mit közvetítenek az Európai Unió közös értékei? Egyáltalán, mi az EU? Mik azok a szülői és tanulói jogok és kötelességek az iskolában? Kitilthatják-e a gyereket a napköziből? Kirúghatják-e úgy, hogy az intézmény rúgja fel a szabályokat? Hogyan kezdeményezzünk, ha változást szeretnénk?
Ilyen és még sok hasonló kérdésre kereste a válaszokat a SZETA Egri Alapítványa az egri Béke-telepen és négy környékbeli kistelepülésen élő szülőkkel és gyerekekkel. Több, mint húsz alakalommal találkoztak, kétnapos találkozókat és nyári tábort is szerveztek, így volt idejük a tapasztalatok összegyűjtésére, a válaszok legalább egy részének megtalálására, és konkrét ügyek elindítására. Összesen 50 szülővel és 20 gyerekkel, illetve helyi szervezetekkel dolgoztak közösen hónapokig.
Megakadályozták két alsós tanuló „eltanácsolását” a jó színvonalú körzetes iskolából;
Közösen elérték, hogy a falusi iskola „nézzen ki valahogy”, legyenek rendezvények, programok;
Egy iskola nélküli, 300 fős községben kezdeményezték, hogy a gyerekek biztonságosan jussanak el a városi intézménybe.
Közben sokaknak adták át és mutatták meg azt, hogy mit is jelentenek a gyakorlatban olyan megfoghatatlan dolgok, mint a méltóság, a szabadság, a szolidaritás, és azt, hogy ezek hogyan értelmezhetők saját érdekeink képviselete során.
Mint mondják, nem véletlen, hogy pályáztak a programra, hiszen – Solt Ottiliától, az országos Szegényeket Támogató Alap egyik alapítójától kölcsönözve – régóta vallják, hogy „méltóságot mindenkinek”.
A SZETA Egri Alapítványa a „nagy SZETA” 1979-es megalakulása után tíz évvel jött létre, azóta is működik. Napi tevékenységeik fókuszában a gyerekek, a fiatalok tanulássegítése, iskolai előmenetelük intenzív, többoldalú támogatása áll. Ennek során számos tapasztalatot szereztek az iskolák működésmódjáról, gyakorlatairól, különösen a hátrányos helyzetű, „problémás” gyereket érintő rejtett szelekciós mechanizmusokról.
És szerintük "ez elég nagy ügy". Ferge Zsuzsa írta évtizedekkel korábban, hogy „az iskola társadalmi környezethatást ellensúlyozó funkciója csak olyan pedagógia talaján bontakozhat ki, amely nem várja meg a hátrányok kibontakozását és a tanulmányi eredményekben való manifesztálódását, hanem a nevelési-oktatási intézménybe (valójában már az óvodában, sőt…) való bejutás első pillanatától céltudatosan törekszik a hátrányok csökkentésére”.
Örülnének, ha már valahol itt tartanánk.
